Tehetséggondozás

Tehetségprogramok a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskolában

 Iskolánk nagyon büszke arra, hogy az elmúlt időszakban két pályázatunkat is elfogadta a Nemzeti Tehetség Program. Ezek keretében több tehetséges tanulónk is továbbfejleszthette tudását, elmélyülhetett az eddig megszerzett ismeretekben.Ész-Lelő természettudományos labor
A Nemzeti Tehetség Program NTP-MTTD-19 pályázatának vissza nem térítendő támogatásával valósult meg iskolánkban az Ész-Lelő petőfis természettudományos labor.  A komplex tehetséggondozó program alapvető célja, hogy a természettudományos tárgyakban tehetséges tanulóinknak lehetőséget adjunk a képességeik kibontakoztatására, gondolkodási, szociális és kommunikációs készségeik fejlesztésére és ehhez változatos tanulási környezetet alakítsunk ki.

Iskolánkban sok évre visszatekintő hagyományai vannak a természettudományos tehetséggondozásnak. A szakköri foglalkozásokat a kísérletezés iránt érdeklődő tanulóink kérésére indítottuk el, melynek célja a laboratóriumi munka megismertetése és megszerettetése volt a fizikai és kémiai kísérleteken keresztül.

A pályázati program keretében tanulóink laboratóriumi foglalkozásokon vettek részt, ahol elsajátították a természettudományos megismerés módszereit, fizikai, kémiai megfigyeléseket, méréseket, kísérleteket végeztek. Készítettek láva lámpát, csillagszórót, elefánt fogkrémet. A Belvárosi Napok látogatói a segítségükkel állíthattak elő titkosírást, vegyész virágos kertjét, 3D hologramot vagy nem-newtoni folyadékot. A fizikai kísérletek során foglalkoztak a mágnesség, elektromosság jelenségeivel, a fény terjedésével. A környezetvédelmi foglalkozásokon vizsgálták a légszennyezést, a természetes vizek összetételét, a kőzeteket.A pályázati program keretében jutottak el a laborosok a Csodák Palotájába, ahol az interaktív játszóház mellett hőtani kísérleteket és 9D-s vetítést nézhettek meg. Szeptemberben a Természettudományi Múzeumba látogattak el, ahol a kiállítás megtekintése után múzeumpedagógiai foglalkozáson és QR-kódos nyomozáson vettek részt.

Ez a programok is segítették, hogy a tehetséges tanulóink tárgyi ismeretekben, élményekben gazdagodjanak, és felkeltsük érdeklődésüket a természettudományos pályák iránt.

 Képzőművész szakkörösök
A Nemzeti Tehetség Program NTP-MűV-19 pályázatának programja a tehetségek és tehetségígéretek délutáni foglalkozása keretében valósult meg.

A szakköri foglalkozásokon tanulóink a különböző grafikai eszközökkel ismerkedtek meg, ceruzarajzokat, szénrajzokat készítettek. Kipróbálták tehetségüket a tájkép és a csendélet, az állatrajz és a portré rajzolásában is. Munkáikat az iskolai könyvtárban mutattuk meg a szülőknek és a diákoknak. A kiállítást megnézhették a tavaszi versenyeinkre érkező tanulók és tanáraik is. 2020. március elején a gyerekek alkotásai a városi kiállításra is bejutottak.

Aztán derült égből jött a karantén! Szakköri kirándulások, előadások maradtak el, és március közepétől csak otthon rajzolgathatott a kis csapat. Online küldték a kész alkotásokat, majd a karantén feloldása után nyáron alkotótábort szervezhettünk, amin a szakköri tagok közül is néhányan részt vettek. Megismerkedhettek az akrilfestés technikájával, tovább bővítették tudásunkat a pasztellkréta használatában.Szeptemberben új tanév, új lendület! A gyerekek ellátogathattak a Nemzeti Galériába, itt foglalkozásokon is részt vettek. Majd újra jött a járvány és vele együtt a nehezítések. Megint nem lehetett mindent. Elmaradt a várva várt alkotótábor, a szakkörök megtartása is korlátozottá vált. Egyszerre egy osztályból vehettek csak részt a foglalkozásokon. Így aztán kiscsoportban és egyénileg folytatódott a munka. Kalandozásaik a technikák világában a színes technikákkal folytatódott, pasztellkréta és akrilfestés került sorra. Munkáikat megosztottuk az iskola Facebook-oldalán is.

Szakköröseink az irányított képalkotástól eljutottak az önálló elgondolás alapján készített alkotáshoz, technikai ismeretektől az alkalmazható ismeretekig. A versenyeredmények árulkodnak tudásukról.

A pályázati program tette lehetővé a minőségi eszközök és anyagok, a pasztellkréta, az akrilfesték és a tus megismerését.


Iskolánk és a tehetséggondozás

Oktató-nevelő munkánk során kiemelten fontos feladatunk a tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatása. Célunk, hogy minden diák képességeinek megfelelően fejlődjön, amely nem csak a tanítási órákra korlátozódik. Iskolánkban minden évfolyamon magyarból és matematikából tehetséggondozó foglalkozásokat tartunk. Lehetőségeket biztosítunk a “tanulásban szárnyaló” diákok számára a szakkörökön, tehetséggondozó foglalkozásokon való részvételre és a különféle tanulmányi versenyekre való felkészítésre. A matematika és a magyar tehetséggondozó foglalkozásokat heti rendszerességgel tartjuk, itt a tanulók megtapasztalják az együttgondolkodás és az együttmunkálkodás örömét is.

Alsó és felső tagozaton informatikai szakkörön is részt vehetnek a gyerekek, ahol a logikai gondolkodásuk fejlődik. 1-2. évfolyamon bevezetésre került a táblajátékokkal való ismerkedés, amelyet szakkör formájában tartanak a pedagógusok. Minden tanévben a “Tehetségek hete” program keretében iskolai versenyeket szervezünk, itt a diákok összemérhetik tudásokat. Külső versenyekre is lehetőséget biztosítunk, és ösztönözzük is tanulóinkat a minél nagyobb arányú részvételre.

Aki a sportban jeleskedik, iskolán belül többféle választási lehetősége van. Különösen a röplabda népszerű a gyerekek körében. Három évfolyamon működik drámaszakkör, mely már több megmérettetésen is sikeresen szerepelt.