Boldog Iskola

Boldog Iskola, Boldogságóra program

Egyre több országban sikerrel alkalmazzák a Boldogságórákat, amelyeken a diákok csoportosan és egyénileg ismerik meg a boldogság fő összetevőit.  A Boldogságórákat Magyarországon 2014 szeptemberében indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében Bagdi Bella, az alapítvány elnöke. A program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, kidolgozásban segítő pedig Prof. Oláh Attila az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratórium vezetője és a Magyar Pszichológiai  Társaság elnöke volt.

 

 

 

A Boldogságórák célja az, hogy vezérfonalat adjon, utat mutasson az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget. Szemléletet formáljon, melyet a gyerekek a mindennapokban meg tudnak élni, és esetleg tovább is adni.

Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a Boldogságórák csökkentik a tanulók szorongását, miközben erősítik önbizalmukat. Így nemcsak kiegyensúlyozottabb lesznek a gyerekek, de az iskolában is jobban teljesítenek.

Iskolánk a 2018/2019-es tanévben elnyerte az Örökös Boldog Iskola címet. Az idei tanévtől már öt osztályban tartunk Boldogságórákat.